A falusi turisztikai vonzerő megléte mellett kialakítja a fogadóképesség tárgyi feltételrendszerét, a tájegységre jellemző berendezéssel felszereli és működteti a vendéglátóhelyet. Ennek keretében fogadja a vendégeket, igény szerint gondoskodik ellátásukról. Rendelkezik minden olyan információval, amely a falusi turizmusban résztvevők minőségi időtöltését elősegíti: programlehetőséget ajánl, szervez, gasztronómiai élményeket nyújt. Képes bemutatni tevékenységén keresztül a falusi életformát, megismerteti vendégeivel a vidék flóráját és faunáját. Biztosítani tudja szolgáltatásain keresztül a sport és szórakozási lehetőségek igénybevételét, a népi kismesterségek, népszokások, a hagyományos népi kézműves mesterségek megismerését. Tevékenységét fő vagy kiegészítő foglalkozásként végezheti, vállalkozóként, illetve adószámos magánszemélyként is. Színvonalas, a vendéglátás-turizmus ágazatra jellemző sztenderdek betartása mellett eredményes gazdálkodást képes folytatni.
Képesítő bizonyítvány
200 óra /Az előzetes tudásszint felmérése biztosított, az óraszám ennek függvényében változhat./
A szakmai képzés követelményeinek igazolásáról a képző intézmény által kiállított tanúsítvány.
A vizsgafeladat megnevezése: A falusi turizmus szolgáltatás szakszerű művelése
A vizsgafeladat megnevezése: A falusi turizmus szolgáltató gyakorlati feladata